Metamorfózis II. - Omega

Végtelen pusztaság, könnyá por szitál

Bíborszínű ég alatt a nagy tömeg csak áll…

Íme itt az ember, ránéz minden szem

Az egybegyűltek várják, hogy új csodát tegyen

Szótlanul megtöri- mégsem jut kenyér

Nyomtalanul tűnik el, amihez csak ér

A pusztítás csodáját a szélbe szórja szét

Nála volt a kezdet, az embernél a vég

Endlose Wildnis, leichte Staubwolken

Unter dem violetten Himmel steht die große Menschenmenge einfach…

Hier ist der Mann, alle Augen sind auf ihn gerichtet

Die Versammelten warten auf ein neues Wunder

Es bricht wortlos – und doch kommt kein Brot

Er verschwindet spurlos, egal was er bekommt

Er streut das Wunder der Zerstörung in den Wind

Er hatte den Anfang, der Mensch das Ende